Szolgáltatások Műszaki ellenőrzés

Szolgáltatások

Műszaki ellenőrzés

A MŰSZAKI ELLENŐRZÉS FONTOSSÁGA ÉPÍTÉSZETI PROJEKTNÉL, ILLETVE AZ ÉPÍTÉSI MŰSZAKI ELLENŐR SZEREPE

Felelősség, biztonság, megbízói képviselet: egy építészeti beruházás során ez a műszaki ellenőrzés három legfontosabb funkciója.


Egy felelős építési műszaki ellenőr tisztában kell, hogy legyen a kötelezően alkalmazandó szabványokkal, a biztonsági és a vonatkozó jogszabályok hatósági előírások tartalmával, illetve azért is ő felel, hogy az építési kivitelezés lépései összhangban történjenek a projekt kezdetétől a végéig.


Emellett, a műszaki vezető az építkezés során folyamatosan figyelemmel kíséri a kivitelezési dokumentum betartatását. Fontos szerepe van az átadás-átvételi procedúrák idején és a munkavédelmi előírások követésében is. Utóbbi azért is lényeges, mert ha felelős műszaki ellenőrzés hiányában bármilyen szakmai minőségi és biztonsági kihágás, baleset történik egy építkezésen a biztonság alkalmazása nélkül , annak következményét a beruházónak kell viselni, és súlyosan sérülhet a megítélése.

A műszaki ellenőrzés tehát nemcsak szolgálja, hanem szükség esetén az is feladata, hogy képviselje a megbízó építtető érdekeit: hogy a legegyszerűbb példát említsük, ő veszi át a kész munkafázisokat, ellenőrzi a felhasznált alapanyagok minőségét, listázza az esetleges hibákat.


Többnyire anyagi megfontolásból bízzák meg, hiszen egy felelős műszaki ellenőr mindent lát, mindenre figyelni tud, és mindent észrevesz, amit a beruházó nem, folyamatosan jelen van, és azzal, hogy betartatja az építési engedélynek, a szerződések szerint foglaltakat, segít minimálisra csökkenteni a csúszás, illetve a pluszköltségek esélyét is.

Milyen meghatározott feladatokat lát el egy felelős építési műszaki ellenőr az építészeti projekt során?

Néhányat már említettünk, most jöjjenek a konkrétumok.


images

Az építési műszaki ellenőr feladata és felelőssége:

  • felel az építési terület megfelelő állapotban való átadásáért;
  • ellenőrzi az ütemtervet és az építkezés folyamán betartatja azt;
  • építőipari kivitelezési tevékenységre vonatkozó folyamatokat egyenként, külön-külön ellenőrzik a felelős műszaki ellenőri tevékenység során, például ilyen lehet a fa- és fémszerkezetek sérülésmentessége, az energiatakarékosság megvalósítása, a szigetelés vagy éppen a tűzvédelmi előírások betartása is;
  • e-naplóval folyamatosan dokumentálja az építési, szerelési munkaterületen végzett kivitelezés, építkezés feladataihoz tartozó jóváhagyott engedélyezési terveknek haladását (kivitelezési dokumentáció), elvégzi a fedezetkezelővel kapcsolatos adminisztrációt és egyéb felmerülő adminisztratív tevékenységeket is ellát;
  • szervezi az építési kooperációkat;
  • a megbízó képviseletében átvizsgálja a beérkező számlákat, hogy az azon szereplő tételek megfelelnek-e a valóságnak mennyiségi és az építési tevékenységre vonatkozó szakmai minőségi szempontból, illetve a szerződésben foglaltaknak;
  • ellenőrzi a jogerős és végrehajtható építési dokumentációkat a beruházás folyamataiban;
  • elkészíti a szükséges hiba- és hiánylistákat;
  • a műszaki ellenőr feladatai közé tartozik a biztonsági előírások betartásának ellenőrzése, az azokkal kapcsolatos javaslatok;
  • felügyeli azt is, hogy megfelelően elkészültek-e a javítások;
  • még a garanciális időszak vége előtt elvégez egy újabb állapotfelmérést.


Előfordulhat a projekt kivitelezés során az a kellemetlen helyzet, hogy a beruházó szembekerül a tervezővel, bármely megbízott kivitelezővel, alvállalkozókkal esetleg a hatóságokkal, vagy nem mennek a munkafolyamatok szerződések szerint.

Ez építési beruházások során megszokott, műszaki ellenőrzés hiányában azonban semmi nincs ilyenkor a beruházó kezében. Ezzel ellentétben, ha alkalmazunk műszaki ellenőrt a projekt során, neki az is feladata, hogy képviselje a beruházó érdekeit!


A műszaki ellenőrzés szerepe és fontossága tehát nem kérdés.

  • Elengedhetetlen műszaki ellenőr alkalmazása például:
  • ipari komplexumok,
  • közintézmények,
  • irodaépületek,
  • társas- vagy családi ház tervezés esetén,
  • sőt, számos esetben törvény írja elő, hogy kötelező ellenőrzést végeztetni a beruházás során.


images

Generálkivitelezés vs. önálló projektszervezés: a műszaki ellenőrzés és tervezés szerepe az Ön építési projektjében


Műszaki ellenőrzés szempontjából nincs különbség abban, hogy egy beruházó a generálkivitelező vagy az önálló projektszervezés mellett dönt. Mindkét esetben nélkülözhetetlen a műszaki ellenőrzést végző mérnöki szakértő felfogadása. A felsoroltak alapján, és mert számos felmerülő műszaki kérdésre a beruházó nem szükségszerű, hogy tudja a válaszokat, valakinek azonban meg kell ezeket adni – ez a személy pedig az építési műszaki ellenőr lesz.

Éppen ezért, mikor valaki úgy gondolja, hogy neki magasak az építési műszaki ellenőr árak és a műszaki ellenőrzésen szeretne spórolni, komoly kockázatnak teszi ki magát az építési témákban laikus résztvevőként. Kiválasztása pontosan annyira lényeges lépés, mint az összes többi építési vállalkozó résztvevővel való helyszíni megállapodás!


Mi a helyzet a Leidecker & Partner megbízása esetén a műszaki ellenőrzéssel?

Saját építési projektmenedzsment szolgáltatásunk az OPEN BOOK, amely ötvözi az egyéni projektszervezés és a generálkivitelezés előnyeit, azonban a jellemző hátrányok, veszélyek nélkül.


Az OPEN BOOK kivitelezési projektmenedzsment részeként egyebek mellett – tervező, alvállalkozók ajánlatainak megversenyeztetése, alvállalkozói lista összeállítása, profi építési műszaki támogatás, ütemterv készítési és betartatása – a műszaki ellenőrzést is elvégezzük, Önnek erre (sem) kell, hogy gondja legyen.


Ugyanígy, gyakran felmerülő probléma a beruházó és a kivitelezők közt, hogy utóbbiak szakzsargonnal kommunikálnak. Mivel a két fél így nem érti egymást, ebből számos konfliktus és kivitelezési hiba adódhat. A folyamatokat felügyelő szakember azonban a kivitelezők nyelvén képes beszélni, ezzel elkerülhetővé téve az esetleges félreértéseket.

ÉPÍTŐIPARI PROJEKTMENEDZSMENT – teljes körű, szakértői szolgáltatás | OPEN BOOK modell

Kérje ajánlatunkat, és akár a szükséges lépésekben, akár első lépéstől az utolsóig segítünk építési projektje megvalósításában!


images

Felelősségvállalás és bizalom: a kockázatok műszaki ellenőrzéssel csökkenthetők

Mi ideális esetben egy 3 fős csapattal tudjuk biztosítani az építőipari kivitelezési tevékenység elvégzéséhez szükséges építési műszaki ellenőrzés elvégzését. Ezt a gárdát az alábbi szakemberek alkotják:

  • építész műszaki,
  • gépész műszaki,
  • épület-villamosságért felelős műszaki ellenőr.


Ez a csapat szükség esetén egyéb speciális szakértőkkel is kiegészíthető, jellemző például a magasépítési vagy mélyépítészeti szakember megbízása.


Konkrét példák, hogy a műszaki ellenőr tevékenysége működési érthetőbb legyen – Hogyan lesz segítségére a műszaki ellenőrzést végző csapat az építési projekt folyamán?

  1. példa

Az alapozás és a földmunka eltakarásra kerülő részénél megfelelő minőségben készült-e el az alapozás; kialakításra került-e a tömör aljtalaj?

  1. példa

Került-e vízszigetelő réteg a helyiségek burkolata alá a munka során? Történtek-e mennyiségi hibák, például, került-e valamiből kevesebb beépítésre?

  1. példa

A kivitelező bejelenti a pótmunka-igényét, de vajon jogos-e ez a kérés? Reálisak és megfelelőek-e a pótmunka ajánlatban szereplő igények?


Az építési műszaki ellenőr szakemberek az építőipari tevékenység során anyagi és műszaki biztonságot egyaránt nyújtanak Önnek, így ha bármi nem az elképzeléseinek, illetve a megállapodásoknak megfelelően került kivitelezésre vagy betartásra, képviseli az Ön érdekeit, vezeti az építési naplót. Ezzel a munkadíjának akár többszörösét is megspórolhatja vagy visszahozhatja Önnek, ráadásul kompromisszumot kötnie sem kell, hogy olyan projektért fizessen, amelynek eredményével valójában nem elégedett.

Pár szóban érdemes említést tenni a felelős műszaki vezető feladatairól is, akit a kivitelező alkalmaz, tulajdonképpen az ő érdekeit képviseli és a hivatalos építési engedélyeknek, építési jogszabályoknak és az azzal kapcsolatos szabványoknak megfelelő kivitelezésért felel.


images

Összegezve lépésenként, a műszaki ellenőrzés szerepe, funkciója az alábbiak miatt lesz fontos Önnek is építési projektje során:

  • Felel a jogszabályban meghatározott kivitelezési terveknek megfelelő projekt előkészítéséért, mind jogi, mind törvényi értelemben a szerződés kötések során is,
  • a dokumentáció, napló, építés dokumentációinak betartatásáért,
  • az e-naplóba történő dokumentációért, építési napló vezetéséért,
  • az átlátható, visszakövethető adminisztrációért,
  • minden egyes építőipari kivitelezési folyamat ellenőrzése külön-külön is,
  • a kivitelezők közti gördülékeny kapcsolattartásért,
  • részvétel a beruházó és a kivitelezők közti kommunikációban,
  • a felelős műszaki ellenőr képviseli a kivitelezőkkel, tervezővel, hatóságokkal szemben is a beruházó érdekeit,
  • ellenőrzi a számlákat, engedélyhez kötött feladatok elvégzését
  • listázza az építés folyamatában az esetleges hibákat,
  • felel azok javíttatásáért,
  • ellenőrzi, hogy a javításra adott ajánlat megfelelő-e,
  • bejegyzések készítése az építési naplóba
  • felelős a vállalt garancia betartatásáért a megrendelő felé,
  • jogszabályok hatósági előírások szabványok betartása
  • és további állapotfelmérést is elvégez még a garancia érvényességi idején belül.


További szolgáltatásaink

Fedezze fel, hogy tudjuk segíteni építési beruházásának sikerét.

images

Generál tervezés

Kreatív tervekkarchitect-designel valósítjuk meg álmait. Igényei alapján, egyedi és értékes csarnok- és ipari épületeket, irodaházakat hozzunk létre.

images

Projektmenedzsment

Tapasztalt csapatunk hatékonyan menedzseli a projekteket. Minden határidőn belül és költségkereten belül valósítunk meg.

images

Open Book

Ezzel a megközelítéssel lehetőséget teremtünk az ügyfelek számára a projekt költségeinek és folyamatainak nyomon követésére.

images

3D élpületfelmérés

Innovatív lézerszkennelési és felmérési technológiáink felgyorsítják a tervezési és végrehajtási folyamatokat.

images

Műszaki ellenőrzés

Tapasztalt csapatunk hatékonyan menedzseli a projekteket. Minden határidőn belül és költségkereten belül valósítunk meg.

images

Kiegészítő szolgáltatások

Logisztikai raktárak, gyártó- és üzemcsarnokok, mezőgazdasági – és kereskedelmi épületek teljes körű tervezése, műszaki ellenőrzése és projekt-menedzsmentje.

Iratkozzon fel hírlevelünkre a legújabb építészeti hírekért!