Open Book
Nyitott árak, valódi verseny, kiszámítható díj
Akár 20-30% megtakarítás azonos műszaki tartalom mellett, átlátható árakkal és szakértői irányítással.
Egy építési beruházásnál jelentős különbséget jelenthet, hogyan szervezzük meg a kivitelezést. Az Open Book ott kezdődik, ahol a kiviteli tervek már a kezében vannak, és indul a kivitelezés. A terveket készíthette a mi irodánk vagy más tervező, ebből indulunk ki. Open Book rendszerben közvetlenül versenyeztetjük a vállalkozókat és beszállítókat, Ön pedig ugyanazokat az ajánlatokat látja, amelyeket mi. A mi díjunk külön szerepel, így követhető, hogyan áll össze a beruházás teljes költsége.
A generálkivitelezői megoldáshoz képest, azonos műszaki tartalom mellett akár 20-30% megtakarítás is elérhető. A különbség forrása a szerkezet: a generálkivitelező jellemzően 10% körüli cégfenntartási költséggel számol, és erre jön a profit, ami az ágazatban jellemzően további 10-20%. Ez az árrés az Open Book elszámolásban nem keletkezik, mert a szakági vállalkozókkal közvetlenül szerződik.
Ehhez elég, hogy Ön dönt: az ajánlatok értékelését, a döntések előkészítését és a kivitelezés összehangolását mi végezzük.
Nyitott árak, fix havidíj, az Ön döntései
Egy rövid beszélgetésből látja, hogyan állna össze mindez az Ön beruházásán.
A kivitelezés ára és a mi díjunk külön látszik
Az Open Book nyitott, ellenőrizhető elszámolást jelent. A modell neve angolból jön, és a keresőkben gyakran openbook alakban, egybeírva is szerepel. Megismerheti a beérkező ajánlatokat, a kiválasztott műszaki megoldások költségét és az elfogadott változtatások pénzügyi hatását.
A mi munkánk díja ettől elkülönítve, egy fix havidíjban szerepel. Ez az összeg végig számítható és garantált: Ön az együttműködés elején ismeri, és a beruházás végéig ugyanaz marad.
Ha azonos műszaki tartalomra kedvezőbb ajánlatot találunk, a különbség a beruházás költségét csökkenti. A megtakarítás Önnél marad.
Előbb megismeri az árat. Utána dönt a kivitelezésről.
Az együttműködés első 2-3 hónapjában elvégezzük a teljes tendereztetési folyamatot: bekérjük, összehasonlítjuk és pontosítjuk a kivitelezői ajánlatokat. Így a beruházás költségvetése tényleges vállalkozói árakból áll össze, rögzített műszaki tartalomra.
A kivitelezés elindításáról már ennek ismeretében dönthet. Látja, mennyibe kerül a tervezett épület megvalósítása, és ehhez külön feltüntetve a projektmenedzsment és a műszaki ellenőrzés fix havidíját.
Ez egy tudatos döntési és kiszállási pont. Ha a költségvetés megfelel az elképzeléseinek, továbbléphetünk a kivitelezésre. Ha nem, módosíthatunk a műszaki tartalmon, megvizsgálhatjuk az ütemezett megvalósítást, vagy dönthet úgy is, hogy nem indítja el a kivitelezést.
Az előkészítés és a tendereztetés önálló megbízás: a kivitelezésről Ön ennek eredménye alapján, külön dönt. Az addig elvégzett szolgáltatások elszámolását a megállapodásunk rögzíti.
A kiválasztott ajánlatokban és a kivitelezői szerződésekben az árakat a meghatározott műszaki tartalomra és vállalási feltételekre rögzítjük. Ha később változtatási igény vagy előre nem látható körülmény merül fel, annak költséghatását külön bemutatjuk, és a jóváhagyását az előre egyeztetett rend szerint kezeljük.
A megtakarítás az előkészített versenyeztetéssel kezdődik
Két ajánlat végösszege önmagában keveset mond. Az egyik tartalmazza a szállítást és a szerelést, a másik nem. Eltérhet az anyagminőség, a vállalt határidő, a fizetési ütemezés vagy az is, hogy mely kapcsolódó munkák maradnak a megrendelőre.
Ezért nálunk a versenyeztetés az ajánlatkérés pontos előkészítésével kezdődik.
Meghatározzuk, mire kérünk árat. A kiviteli tervek és a műszaki kiírások alapján összeállítjuk az ajánlatkérési csomagokat. Ha a dokumentáció hiányos, előbb tisztázzuk, mit kell kiegészíteni ahhoz, hogy az ajánlatok érdemben összevethetők legyenek.
Egyeztetjük a meghívott vállalkozók körét. Bevonhatók az Ön bevált partnerei is: például a telephelyet jól ismerő gépészeti vagy villamos kivitelező. A kiválasztásnál az ár mellett a szakmai alkalmasságot, a kapacitást és a vállalási feltételeket is mérlegeljük.
Több szereplőtől kérünk ajánlatot. Egy csarnokberuházásnál jellemzően 8-12 munkacsomagban szervezzük a versenyeztetést, például a tartószerkezetre, az épületburkolatra, az alapozásra, az ipari padlóra, a gépészetre és a villamos munkákra. Munkacsomagonként akár 10-12 lehetséges ajánlatadót is megszólítunk. Ez a projekt egészében száz feletti megkeresést is jelenthet.
Tisztázzuk az eltéréseket, és javaslatot teszünk. Feltárjuk a hiányokat, egyeztetjük a műszaki tartalmat, és bemutatjuk az egyes ajánlatok előnyeit, kockázatait.
A cél az, hogy a megfelelő műszaki tartalmat kedvező áron, megbízható vállalkozóktól és vállalható feltételekkel kapja meg.
Ön dönt, mi biztosítjuk hozzá a szakmai hátteret
Az Open Book rendszerben a műszaki felkészültséget és a kivitelezők irányítását mi hozzuk, Ön a döntéseket hozza.
Mi értékeljük az ajánlatokat, megvizsgáljuk a műszaki megoldásokat, és konkrét javaslatot teszünk. Érthetően bemutatjuk, melyik lehetőséget miért ajánljuk, mennyibe kerül, és mit jelent a minőség, a használhatóság vagy a határidő szempontjából.
Ön a beruházás céljairól és a ráfordításról dönt, felkészült mérnöki csapat támogatásával. A megállapodás szerinti projektmenedzsment részeként mi szervezzük a szakmai egyeztetéseket, összehangoljuk a vállalkozók munkáját, és követjük az ütemtervet.
A döntési és jóváhagyási rendet előre tisztázzuk, hogy egyértelmű legyen, miben járhatunk el önállóan, és mihez szükséges az Ön döntése.
A beruházás összefogásáról az építőipari projektmenedzsment oldalunkon olvashat részletesebben.
Annyi részre bontjuk a munkát, amennyinek valóban van értelme
A külön versenyeztetett munkacsomagok lehetőséget adnak arra, hogy minden feladatra megfelelő vállalkozót válasszunk.
A túlzott szétbontás ugyanakkor több egyeztetést, több szerződéses kapcsolódást és nehezebben elhatárolható felelősségi köröket is jelenthet.
Ezért olyan felosztást javaslunk, amelyben a versenyeztetés várható előnye arányban áll a szervezési igénnyel és a kockázatokkal. Előre tisztázzuk azt is, ki kivel szerződik, ki felel az egyes munkákért, és hogyan kezeljük a garanciális ügyeket.
Előre tisztázzuk, mi tartozik a díjunkba
Az Open Book az elszámolás módja; a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat a beruházás igényeihez igazítjuk.
Megbízásunk a vállalkozók versenyeztetésére, a projektmenedzsmentre és a műszaki ellenőrzésre terjed ki. Ha saját szakemberei is részt vesznek a beruházásban, velük együttműködve szervezzük a folyamatot.
Díjunkat a projekt mérete és összetettsége, a vállalt feladatok köre, valamint az időigény határozza meg. A műszaki ellenőrzésnél a havi díjhoz a helyszíni jelenlét és a szolgáltatás tartalmát is rögzítjük.
Ajánlatunkban a vállalt feladatokat és a fix havidíjat egy dokumentumban rögzítjük. Így az együttműködés pénzügyi kerete az első naptól ismert.
Jelentős megtakarítás, szakértői háttérrel
Az Open Book akkor lehet jó választás, ha szeretné beruházását azonos műszaki tartalom mellett kedvezőbb áron megvalósítani, és közben fontos Önnek a költségek átláthatósága.
Egy nagyobb beruházásnál ez a különbség jelentős összeget jelent: azonos műszaki tartalomra akár 20-30%-ot. A szakmai előkészítést és a szervezést mi végezzük, Ön pedig átlátható lehetőségek és konkrét javaslatok alapján dönthet.
Különösen előnyös lehet ez a megoldás akkor, ha saját, bevált partnereket is bevonna, vagy szeretné látni, hol csökkenthetők a költségek a minőség és a használhatóság megőrzésével.
Ha elsősorban egyetlen kivitelezői szerződést és egy kézben összpontosuló kivitelezői felelősséget szeretne, megfelelőbb lehet a generálkivitelezés. A megfelelő modellt a beruházás adottságaihoz és az Ön működéséhez érdemes választani.
Nézzük meg, hogyan működne az Ön beruházásánál
Írja meg, hol és mit szeretne építeni, bővíteni vagy átalakítani, hol tart az előkészítésben, és mikorra tervezi a megvalósítást.
Kész kiviteli tervekkel indulhat a kivitelezés: küldje el a terveket, és Open Book rendszerben velünk viszi végig. Ha a tervezés még előtte áll, először tervezzen velünk: az ipari csarnok tervezés oldalunkon látja, hogyan jutunk el az engedélyezéstől a kivitelezésig.
Ha van meghatározott költségkerete, azt is érdemes jeleznie.
Három munkanapon belül visszajelzünk: jelezzük, milyen további adatok szükségesek ahhoz, hogy az Ön projektjére konkrét szolgáltatási tartalmat és díjajánlatot állítsunk össze.
Kezdjük az előkészítéssel, a kivitelezésről később dönt
Írásban vagy telefonon egyaránt indulhatunk: +36 20 476 6303
További szolgáltatásaink
Fedezze fel, hogy tudjuk segíteni építési beruházásának sikerét.
Generáltervezés
Kreatív tervek architect-designel valósítjuk meg álmait. Igényei alapján, egyedi csarnok- és ipari épületeket, irodaházakat hozunk létre.
Építési projektmenedzsment
Az elejétől a végéig Ön mellett állunk, hogy építési beruházása határidőre és költségkereten belül, gördülékenyen valósuljon meg.
Open Book
Ezzel a megközelítéssel lehetőséget teremtünk az ügyfelek számára a projekt költségeinek és folyamatainak nyomon követésére.
3D épületfelmérés
Innovatív lézerszkennelési és felmérési technológiáink felgyorsítják a tervezési és végrehajtási folyamatokat.
Építési Műszaki Ellenőrzés | Felelős Képviselet - Leidecker
Építési műszaki ellenőrzés a Leideckertől: felelősségvállalás, biztonság és megbízói képviselet a kivitelezés minden fázisában. Kérjen ajánlatot!
Kiegészítő szolgáltatások
Szakértő csapatunkkal átfogóan támogatjuk Önt az üzleti és építési folyamatokban: jogi tanácsadás, szerződésmenedzsment, pályázatírás, finanszírozás, közbeszerzés (FIDIC), fedezetkezelés és due diligence.
Irodaházak és kereskedelmi épületek tervezése és kivitelezése
Irodaházak és kereskedelmi épületek tervezése és kivitelezése.
Csarnok Tervezés
Az első tollvonástól az átadásig átlátható projektfolyamattal a legkorszerűbb modelleknek megfelelően valósítjuk meg kereskedelmi épület, társasház, irodaépület-projektjét